Mi magyarok szeretünk kávézni
Az első magyar kávéház 1714-ben nyitott Pesten, majd néhány év elteltével már német és olasz kávéházakba is betérhetett a fővárosi közönség. A kávézás olyan gyorsan terjedt, hogy 1896-ra Budapesten több mint 500 kávéház és körülbelül ugyanannyi kávékimérés működött. Ekkorra a kávéházak már a szellemi és társasági élet központjaivá váltak. Gondoljunk csak a történelmi jelentőségű Pilvaxra, a gyönyörű New York kávéházra, vagy más történelmi jelentőségű, máig működő klasszikusokra.
A kávéházak közönségét ezekben az időkben művészek, írók, költők, újságírók, politikusok alkották. Itt vitatták meg egymással a közéleti és kulturális eseményeket, belföldi és külföldi folyóiratok százait olvashatták, és mindeközben a kávék és teák terén olyan szakértelemmel elkészített frissítőket fogyasztottak, melyeket egész Európa megirigyelt.
A kávéházak virágzó korának a világháborúk vetettek véget. Hiába találták fel az 1930-as években az eszpresszót, ez a népszerű ital sem tudta fellendítetni a kávéfogyasztást. A kávéházak legtöbbje a kommunizmus évei alatt tűnt el. A hatalom ugyanis nem nézte jó szemmel a kulturális eszmecseréket a kávézókban. Ezekben az időkben a kávézás maga luxussá vált, a minőség romlott, a tömegtermelés siralmas állapotokat hozott.
Ma már a kávé nem tekinthető luxuscikknek, sokkal inkább a mindennapi élet része. A kávézók piaca ma újra felpörgött a fővárosban. Igaz, ezek a kávázók már nem azt a szellemiséget hordozzák, mint a világháború előttiek. A legtöbb kávézó inkább a mindennapi közösségi élet színterévé alakult át, és többé már nem őrzi kiemelt kulturális szerepét, amely az elmúlt évszázadokban kialakult. Még ha a régi pompa át is alakult fancy specialty kávézókká, az biztos, hogy elődeink nem válogathattak annyi kávéfajta közül, mint mi és ennek mi csak örülhetünk. A kávé generációkat összekötő, közösségmegtartó ereje ma is él és virul és, ami a legfontosabb ebben az okostelefon nyomkodós korban az, hogy igazi személyes beszélgetésekre ad okot.
